Mire jó a WITSEC?

A minap egy kedves ismerősömmel a WITSEC-ről beszélgettünk és ő a következőket mondta: "Tök jó, hogy mindenhol ott vagytok. Tényleg mindenhol belétek botlik az ember. De tulajdonképpen mire jó a WITSEC?"
 
Több mind egy év távlatából úgy látom, hogy szükség van ránk és képesek vagyunk megvalósítani a kitűzött céljainkat. Sőt, olykor az eredmények minden várakozásunkat felülmúlják. De mik is ezek?
 
Mentorálás: erre különösen büszkék vagyunk. A hozzánk forduló fiúknak és lányoknak valóban eredményesen tudunk segíteni. Ez a segítség olykor csak egy beszélgetés, ahol segítünk megtalálni a szakmai fejlődés helyes irányát. Néha pedig egy hosszabb mentori kapcsolat, ahol a jótanácsokon és beszélgetéseken kívül néha konkrét állásajánlatokat is kapnak a fiatalok a segítségünkkel. Azt az idő fogja eldönteni, hogy mekkora a hatásunk a mentoráltak életére, szakmai pályájára, de munkánk gyümölcse néha már most beérni látszik. (Remélem, hamarosan megszületnek az első "Mit adott nekem a WITSEC mentoráltként" típusú írások.) A különböző cégek és szakmai ismerősök is gyakran keresnek meg minket, hogy felajánlják: szívesen biztosítanak gyakornoki helyet vagy akár pályakezdő pozíciót azoknak a fiataloknak, akik WITSEC ajánlással érkeznek (amit persze ki kell érdemelni).
 
Előadások és életpálya modell beszélgetések: az elmúlt egy évben világossá vált, hogy kétféle témában tudunk jól és hitelesen előadni. Az egyik a szakmai téma, mindenkinek a saját szakterülete, ahol a konferenciákon büszkén használjuk a WITSEC logót és akár a programot alakítva vagy egymást ajánlva is javítjuk a rendezvényeken az előadók közti nemek arányát. Emellett az általános iskolástól (köszi SKOOL :) ) az egyetemistákon, főiskolásokon át mindenféle korosztálynak tartunk életpálya modell beszélgetéseket, ahol ki-ki bemutatja a szakterületét és elmondja a saját szakmai útját annak szépségeivel és nehézségeivel együtt. Hihetetlen élmény látni a közönség soraiban a csillogó szemmel hallgató kislányokat és nagylányokat és válaszolni a sok okos, érdeklődő kérdésre. Hogy ezeknek a beszélgetéseknek mi az eredménye, arra valószínűleg csak tíz év múlva fogunk tudni válaszolni, de most úgy tűnik, hogy lesz pozitív hatás.
 
Szakmai együttműködések: valóban igyekszünk mindenhol jelen lenni és még több helyre hívnak minket. Ez azért fontos, mert a WITSEC megalakulásának egyik mozgatórugója pont az volt, hogy láthatatlan kisebbségnek éreztük a hölgyeket az IT biztonsági szakmában. Most végre láthatóak vagyunk a konferenciákon, rendezvényeken és beszélgetésekre hívnak minket szakmán kívül és belül egyaránt. Külön sikerélmény, hogy van olyan szakmai szervezet, aki az első megkeresésünkre elég negatívan reagált -- és ezzel tulajdonképen igazolta is a WITSEC létjogosultságát, viszont azóta felülvizsgálta az álláspontját.
 
Egymás támogatása: eredetileg ez nem szerepelt a megfogalmazott céljaink közt, az alapszabályba is éppen hogy bekerült. Ugyanakkor hihetetlenül jól működik. Ha WITSEC tag vagy és váratlanul össze kell raknod egy BCM keretrendszert vagy egy wifi hálózatot, elakadtál egy nehéz vizsgakérdéssel, vagy akár a karriereddel, vagy csak egyszerűen kell valaki, aki elmegy veled cipőt venni, a csajokra mindig számíthatsz. Ahogy az egyik lány mondta: a WITSEC igazából a barátságról szól. 
 
WITSEC alapítótagok egy asztal körül felfelé néznek

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer